Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Rendeletalkotási jogot kaphat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese az elnök megbízásának megszűnésétől az új elnök kinevezéséig – a közigazgatási és igazságügyi miniszter egy erről szóló zárószavazás előtti módosító javaslatot terjesztett be az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő törvényi változtatásokhoz.
A parlamenti honlapon kedden közzétett indítvány – amely a médiatörvényen változtatna – arra az esetre rendezi a rendeletkiadás jogának kérdését, ha a korábbi elnök nem jelölte ki rendeletben az őt e tekintetben helyettesítő elnökhelyettest. A módosítási kezdeményezés értelmében, ha több elnökhelyettese van az NMHH-nak, akkor a rendeletalkotási jog azt illeti meg, aki hosszabb ideje tölti be a posztot, ha pedig egyszerre lettek kinevezve, az idősebbre száll a jog.
Az NMHH elnöke számára az alaptörvény biztosít rendeletalkotási jogot. A hatóságnak azonban Szalai Annamária április 12-én bekövetkezett halála óta nincs elnöke. Az NMHH-nak jelenleg egy elnökhelyettese van: Mátrai Gábor a hírközlési területért felel.